Novemberben még azt hittük, ez a tanév egy szokásos hetedikes év lesz: megjelenik a kémia, tanulunk a felfedezésekről, egyenleteket oldunk meg és élvezzük a reneszánsz hangulatát. Aztán egy váratlan hír mindent átalakított. Ekkor derült ki, hogy meghívást kaptunk arra az Euritmia Fórumra, ahol évek óta találkoznak fiatalok a világ minden tájáról, hogy megmutassák egymásnak, min dolgoztak az elmúlt évben az euritmia foglalkozásokon. Iskolánkból már korábban is volt ott egy csoport, az akkori sikeres fellépés miatt került sor erre a meghívásra. Nagyon jó lehetőséget láttunk a hazai munkák külföldi bemutatására és az is szemünk előtt lebegett, hogy egy ilyen darab az itthoni iskolákban is szívesen látott lesz. Yvonne-nal úgy döntöttünk, belevágunk. Tudtuk, hogy rengeteg munka lesz vele, de olyan sokat lehet épülni egy ilyen munka során, szakmailag, szociálisan, hogy mindenképpen meg kell próbálni.
A munka januárban indult el. Az előkészületek során beszélgettünk Kárpáti Péterrel, akinek számos nagyszerű ötlete volt a témát illetően, olyan motívumokat álmodtunk meg, melyek kapcsolódhatnak a hetedik évhez: felfedezés, konfliktusok, bizonytalanság, búcsúzás, szépség, harmónia. Eleinte egy konkrét történetet akartunk elbeszélni, dramatikus részletekkel, zenei betétekkel, szigetre találással, vízi sárkánnyal. A produkció napról napra átalakult, állandó rugalmasságot követelve a résztvevőktől. A bemutató vázát az ENSZ-nek köszönhetjük, melynek egyik munkatársa (Balassa Bálint) felhívta figyelmemet Baudelaire Utazás című költeményére. Ebben a versben olyan módon jelenik meg az utazás motívuma, ami alkalmassá tette gondolataink, szándékaink színpadra állítására. Bár dolgoztunk a gyakorló órákon az utazás esetleges helyszíneinek kitalálásán, írtam ehhez párbeszédeket, de végül mindezt sutba dobtuk és csak a vers egyes versszakaival és zenedarabokkal dolgoztuk ki a végső változatot. A zenedarabok kiválasztásában nagy szerepet játszott állandó zongorakísérőnk, a végtelen türelmű Felkúti Károly. A próbák során sok hangfelvétel, fénykép és film készült, ez utóbbiakat rendre visszanéztük, a hangfelvételek segítségével pedig olyankor is tudtunk próbálni, amikor Karcsi nem volt az iskolában. A koreográfia megalkotója és állandó újraálmodója természetesen Yvonne volt, én pedig élvezettel néztem a színpadra állítás minden új fejleményét. A hetedikesek pedig olyan dolgokat gyakorolhattak hallatlan intenzitással, amiket padban ülve nem lehet. Mit is jelent a másikra való tevőleges odafigyelés, mikor minden azon múlik, hogy mennyire vagyunk egymásra hangolódva? Milyen az, mikor a kulisszák előtt könnyebb jól szerepelni, mint a kulisszák mögött csöndben maradni? Milyen az, mikor egészen más oldalról látják egymást az osztály tagjai? Mikor kiderül, hogy itt más erők működnek, mint a padban...
Yvonne hallatlan kreativitással dolgozta át mind a versrészleteket, mind a zenedarabokat, képes volt az időnként teljesen új helyzetekre gyorsan reagálni, lenyűgöző volt látni azt a könnyedséget, ahogyan a legnehezebb formákat is meg tudta valósítani a hetedikesekkel, azt a határozott igényességet, amivel a bemutatót előkészítette, a programot végigvitte. Az egész előadás szakmai minőségét ő határozta meg, és örülök, hogy ezt a munkát végig követhettem.
A megvalósítás egyik oldala, a program maga már kezdett körvonalazódni, de ahhoz, hogy az egész turné megvalósulhasson, rengeteg segítségre volt szükségünk. Az osztályban tanító tanárok kivétel nélkül rugalmasan kezelték a próbák miatt kialakuló új és állandóan változó csoportbeosztásokat, a faragás órák egy jó részét megkaptuk próbaidőnek (technikai okok miatt évek óta csak heti egy euritmia óra van a hetedikben, ami lehetetlenné tette volna a felkészülést). A fiúk az előkészületek során rézrudakat munkáltak meg, ennek módját Koller Ferenc dolgozta ki nekünk és megfelelő szerszámokat is adott. A ruhákat Marikovszky Andrea tervezte és a varrási munkálatokat is - melyben rengeteg anyuka vett részt - ő koordinálta. A jelentkezéshez szükséges anyagokat Fürjes Gabi fordította le nekünk német nyelvre, a csoportképet Schild Tamás készítette. A csoport utazási biztosítását Kadleczovits Éva szervezte, az Euro átváltásban Lőrincz László adott nagy segítséget. Ezek közben igyekeztünk egy olyan pénzügyi alapot is megteremteni, ami lehetővé tette a rászoruló családoknak is az utazási költségek előteremtését. Az ezzel kapcsolatos ötletek gyártásában Letkám Tünde tűnt ki. A diákok havat lapátoltak, a szülők ebédeltettek a solymári esti képzés táborában, kaptunk nagy összegű magánadományt, nyertünk a bazári alapból is pályázati pénzt (köszönet a szervezőknek!), és szerveztem egy jótékonysági anatómia előadást is az iskola aulájába (Az egyenes ember - avagy ne légy állat címmel), ami szintén komoly bevétellel szolgált.
A witteni út technikai szervezése során világossá vált, hogy szerencsés lenne odafelé menet valahol megállni egy éjszakára (Witten nagyon messze van). A sors úgy hozta, hogy egy régi ismerősöm néhány éve átkerült a stuttgarti Waldorf-iskolába, ott tanít biológiát, földrajzot, kémiát, így őt kerestem meg az éjszakai szállás ügyében. Nem kis meglepetésemre nem az épületben történő alvást szervezte meg, hanem azt, hogy az ottani 7.B osztály diákjainál aludjunk, családoknál. Ez a hír új megvilágításba helyezte a túléléshez szükséges német szavak, mondatok megtanulását az osztályban (essen, trinken, Brot, Wasser usw.). Az is kiderült, hogy nagyon szeretnék megnézni a darabunkat, így ott is lesz egy előadásunk, mielőtt Wittenbe érkeznénk.
A cikk megírása napján már mögöttünk van az előrehozott bemutató, ami az Óbudai Waldorf Iskolában volt, zsebkendőnyi területen, idegenek előtt, sikeresen. Előttünk van még az iskolai előadások sora, egy kispesti fellépés, Stuttgart és június 3-án Witten, nagyszínpad.
Novemberben még azt hittük, ez a tanév egy szokásos hetedikes év lesz, mostanra kiderült, hogy rendkívüli évet zár a hetedik osztály. Egy utazást, álomszerű képekben elmesélve.
Kökéndy Ákos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése