Szombat reggel már a siker ízével a szánkban ébredtünk, ezt módosította a szokásos reggeli. Megettük a biokoszt.
Reggeli uán a három felnőtt lesétált Annenbe, hogy ennivalót vegyen az osztálynak, hiszen hosszú út állt előttünk. A helyi pék kicsit megilletődött, mikor 100 zsemlét szerettünk volna venni nála, de végül nem állt ellen. Az osztály kapott egy dedikált focilabdát, lehet rugdosni a német válogatottat.
Délelőtt a csapat egy része újból elment brazil táncokat táncolni, képek is készültek.
Nagyon élvezük, akik pedig nem jöttek, azok pihengették a tegnap izgalmait és előre pihentek a hosszú útra, vagy nekálltak takarítani a hálótermeinket. Ebédre volt bab is. Meg csicseri borsó is.
Nagyon élvezük, akik pedig nem jöttek, azok pihengették a tegnap izgalmait és előre pihentek a hosszú útra, vagy nekálltak takarítani a hálótermeinket. Ebédre volt bab is. Meg csicseri borsó is.
Ebéd után elkezdtük a csomagot összerakását, szendvicseket készítettünk, takarítottunk, fél háromkor pedig elkezdtük bepakolni a buszt. Lementünk még vizet és néhány fontos csomag gumicukrot vásárolni nagyon előnyös áron. Nekivágtunk az útnak.
Útunk elég gyorsan véget ért. Épp egy cápás rajzfilmet néztünk, mikor álmomból ébredve arra lettem figyelmes, amint a sofőrök lázasan sorolják, hogy a műszerfalon látható jelenségek mi mindenre utalhatnak. Leállt a film, a légkondicionáló, nem volt világítás, a műszerek szerint 10km/óra volt a sebességünk, a fordulatszám nulla, miközben vígan haladtunk az autópályán. Nem volt megnyugtató a helyzet. Nagyon nem.
Le kellett állnunk sürgősen, miközben egy olyan szakaszon haladtunk, ahol a leállósávot átépítés miatt lezárták. Így aztán reménykedni kezdtünk, hogy rövidesen találunk az út mellett egy olyan parkolót, ahol biztonságosan leállíthatjuk a buszt, enni, inni tudunk és kideríthetjük, hogy mikor és hogyan tudjuk majd folytatni az utat. Arra kértem a gyerekeket, hogy ne kezdjenek el smseket írni, telefonálni, csak majd akkor, ha biztosan tudjuk, hogy mi vár ránk a következő órákban. Ez rövidesen ki is derült.
A generátor nem töltötte az akkumulátort, így az szép csendesen kezdett lemerülni, ez okozta a problémákat. A gyerekek leszálltak, mi pedig igyekeztünk valahogy előre lépni a javítás irányába. A benzinkutas fiatal ember nagyon kedves volt, sok telefont bonyolított az érdekünkben, felhívta az ADAC szolgálatát, próbált egy szervizt is keríteni, már majdnem elindult valami felmentő sereg, de ezt le kellett mondanunk, mert beláthatatlan összegbe került volna. Nem lehetett még pontosan tudni, hogy miképp kerülünk haza, de azt tudtuk, hogy az éjszakába nem fogunk belemenni a busszal. Szállást kellett szervezni. A benzinkúthoz egy Motel is tartozott, ennek recepciósával tárgyaltunk. Nem örültünk az áraknak, de örültünk annak, hogy vélhetően fedett helyen tölthetjük az éjszakát, kerül amibe kerül. Folyamatosan egyeztettünk a buszosokkal, a motelesekkel, a gyerekekkel, email ment a szülőknek a nem várt fejleményről. Vannak, akiknek 43 évet kellett várniuk az első moteles road-movie szállásra, vannak, akiknek csak 13 évet.
Időközben előtántorgott egy kedves sofőrember a parkolóból, egy felvidéki magyar, piros atlétában, szivarkával a szája sarkában, akinek kissé kevés vér keringett az alkoholjában, így meglehetősen zajosan ajánlotta fel, hogy vele bármelyik felnőtt elalhat a kamionjában, de valami különös finnyánál fogva egyikőnk sem élt evvel a feltehetően all inclusive ajánlattal...
A motelben a recepciós hallatlan segítőkész volt, szembeszállt szőrös szívű főnöke utasításával és megengedte, hogy 5 gyerek szálljon a 4 ágyas szobákban, a zongorakísérőt buszsofőrkedvezményben részesítette, külön szállást kerített minden felnőttnek, és ellátott minket kávé-kuponokkal, hogy jobban induljon majd a reggel.
A gyerekek ötös csoportokra oszlottak, elfoglalták a szállásukat, ahol tiszta fürdőszoba, ropogós ágynemű, TV várta őket. Nekem még volt szerencsém megismerkedni egy ittas angol kamionsofőrrel is, aki montenegrói pálinkát vedelt a Land Rover motorháztetején álló üvegéből, de igyekeztem én is pihenőre térni.
Rettenetes sokáig alhattam, mert már hajnali egy is elérkezett, mikor arra ébredtem, hogy a busz sofőre telefonál. Készen vannak a szénkefék javításával, a busz menetkész. Nem láttam értelmét mindenkit kizavarni az ágyából, különösen azért nem, mert már kifizettük a szállást is (700 €). Majd reggel megyünk tovább!
Le kellett állnunk sürgősen, miközben egy olyan szakaszon haladtunk, ahol a leállósávot átépítés miatt lezárták. Így aztán reménykedni kezdtünk, hogy rövidesen találunk az út mellett egy olyan parkolót, ahol biztonságosan leállíthatjuk a buszt, enni, inni tudunk és kideríthetjük, hogy mikor és hogyan tudjuk majd folytatni az utat. Arra kértem a gyerekeket, hogy ne kezdjenek el smseket írni, telefonálni, csak majd akkor, ha biztosan tudjuk, hogy mi vár ránk a következő órákban. Ez rövidesen ki is derült.
A generátor nem töltötte az akkumulátort, így az szép csendesen kezdett lemerülni, ez okozta a problémákat. A gyerekek leszálltak, mi pedig igyekeztünk valahogy előre lépni a javítás irányába. A benzinkutas fiatal ember nagyon kedves volt, sok telefont bonyolított az érdekünkben, felhívta az ADAC szolgálatát, próbált egy szervizt is keríteni, már majdnem elindult valami felmentő sereg, de ezt le kellett mondanunk, mert beláthatatlan összegbe került volna. Nem lehetett még pontosan tudni, hogy miképp kerülünk haza, de azt tudtuk, hogy az éjszakába nem fogunk belemenni a busszal. Szállást kellett szervezni. A benzinkúthoz egy Motel is tartozott, ennek recepciósával tárgyaltunk. Nem örültünk az áraknak, de örültünk annak, hogy vélhetően fedett helyen tölthetjük az éjszakát, kerül amibe kerül. Folyamatosan egyeztettünk a buszosokkal, a motelesekkel, a gyerekekkel, email ment a szülőknek a nem várt fejleményről. Vannak, akiknek 43 évet kellett várniuk az első moteles road-movie szállásra, vannak, akiknek csak 13 évet.
Időközben előtántorgott egy kedves sofőrember a parkolóból, egy felvidéki magyar, piros atlétában, szivarkával a szája sarkában, akinek kissé kevés vér keringett az alkoholjában, így meglehetősen zajosan ajánlotta fel, hogy vele bármelyik felnőtt elalhat a kamionjában, de valami különös finnyánál fogva egyikőnk sem élt evvel a feltehetően all inclusive ajánlattal...
A motelben a recepciós hallatlan segítőkész volt, szembeszállt szőrös szívű főnöke utasításával és megengedte, hogy 5 gyerek szálljon a 4 ágyas szobákban, a zongorakísérőt buszsofőrkedvezményben részesítette, külön szállást kerített minden felnőttnek, és ellátott minket kávé-kuponokkal, hogy jobban induljon majd a reggel.
A gyerekek ötös csoportokra oszlottak, elfoglalták a szállásukat, ahol tiszta fürdőszoba, ropogós ágynemű, TV várta őket. Nekem még volt szerencsém megismerkedni egy ittas angol kamionsofőrrel is, aki montenegrói pálinkát vedelt a Land Rover motorháztetején álló üvegéből, de igyekeztem én is pihenőre térni.
Rettenetes sokáig alhattam, mert már hajnali egy is elérkezett, mikor arra ébredtem, hogy a busz sofőre telefonál. Készen vannak a szénkefék javításával, a busz menetkész. Nem láttam értelmét mindenkit kizavarni az ágyából, különösen azért nem, mert már kifizettük a szállást is (700 €). Majd reggel megyünk tovább!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése