Stuttgart

Reggel 8-kor találkoztunk, német pontossággal, de mivel Sári lakik a legközelebb a sulihoz otthon, így itt is az utolsók között jött meg :)

A reggeli mondást a  7.b-vel együtt mondtuk el, nagyon megleptük őket azzal, hogy tudtuk németül is. Ezt követően a sorsukra hagytuk őket, meg a beteg osztálytanítójukat helyettesítő tanárra, mi pedig rohantunk próbálni.

Próba Stuttgartban feltöltötte Ákos Kökéndy itt Vimeo.

A terem egy különös felépítésű épületben volt, a nézőtér mobil, az előadás előtt székekkel töltötték meg, utána viszont visszaalakult tornateremmé. A színpad szép nagy volt, a világítást is be tudtuk állítani, időre el is készültünk az átöltözéssel, behúztuk a függönyt és vártuk a közönséget, ami a két hatodik és a két hetedik osztályból állt.
Az előadás talán az eddigi legjobb lett, mindenki nagyon koncentrált volt, ki tudtuk használni a nagy színpad adta lehetőségeket. A nézők viszonylagos nyugalommal viselték a magyar szöveget és nagyon élvezték a zenei részeket. A végén hatalmas tapsot kaptunk és a tanárok nem győzték elismerésüket kifejezni a látottak nyomán.

Utazás - Stuttgart kisszínpad feltöltötte Ákos Kökéndy itt Vimeo.

 Yvonne mestere Frau Bardt is jelen volt, aki feljött a függöny mögé gratulálni. Azt mondta a gyerekeknek, hogy az előadás nagyon jó és szép volt, igazi euritmia. 43 évig tanított euritmiát, és meg tudja ítélni, hogy mi a jó, és ez igazán jó volt. Miközben ezt fordítottam, azt gondoltam, hogy már érdemes volt elindulni erre a hosszú utazásra.
Ezt követően átöltöztünk, összepakoltunk és körbesétáltunk az iskolában. Ez elképesztő volt.

Belecsöppentünk egy kőfaragó szakvizsga közepébe, a műhely a legjobban felszerelt waldorf-iskolai műhelyek közé tartozik, talán néhány képet is tudunk erről majd mutatni.

Az egyik legnagyobb élmény a fafaragó teremben várt minket. Volt egy olyan műhely, ahol különböző hegedűk lógtak a falon, amiket a nyolcadikosok(!) készítettek egy mesterrel. Ezt azért nehezen tudtuk elhinni.

 Kicsit később megnéztük az iskola nagy színháztermét, ami a lenyűgöző volt, építészeti díjat is kapott annak idején. Mivel csak 760 fő fér be, így nem tudnak minden diákot leültetni, 200 szék még hiányzik ehhez...

A terem mögött egy védett természeti emlék húzódik, a vörös fal, így ezt nem építhették be az épületbe, de nekünk megmutatták ezt is.

Sétánkat a színházi kelléktárban fejeztük be, ennek részleteit emberiességi okokból nem írom le, mert hátha olvassa ezeket a sorokat Kiss Péter vagy Varga-Szemes Laci. Vagy mégis? Aula méretű, tömve anyagokkal, székekkel, kanapékkal, s rengeteg olyan nyersanyaggal, amiből kellékeket lehet ácsolni, faragni, varrni, festeni. Ezekből köbméterek. Rémes.

Az iskola körbejárása után búcsút vettünk a vendéglátó osztálytól, átadtuk nekik a receptkönyveket és a paprikákat (külön köszönet Kadleczovits Évának és Vass Évának az előkészületekért, Clemensnek és Lányi Daninak a nagyszerű fordításokért!).
A buszon  újból film következett, ezúttal a Sok hűhó semmiért filmes adaptációja ment, telt házzal.
Witten előtt hatalmas dugó alakult ki, így nem tudtuk tartani az eredetileg tervezett 6 órai megékezést.
Az ebédjegyek és a karszalagok átvétele után elfoglaltuk szállásunkat, ami egy kis tó mellett található gyönyörű szép új épület termeiben volt.

A fiúk szállása a földszinten van, a lányoké az emeleten, egymás felett. A lányoknak erkélyük is van, a fiúknak közvetlen kertkapcsolatuk.
A vacsora chilis bab volt, elég szellemes indítás egy fórumon.
Az első produkciókat is megnéztük, majd kilenc körül visszatértünk a szállásra. Mellettünk található az az épület, amit Nacht Cafe-nak neveztek el, itt esténként különböző zenekarok lépnek fel. Ezt a mulatságot természetesen nem akarta kihagyni az osztály, így sokan átmentek nézelődni, zenét hallgatni.
Nagyon nehezen tudott lecsendesedni a társaság, éjjel is volt egy két Zrínyi emléktúra.